• Főépület

  • Templom utca 3.

  • Templom utca 10.

  • Petőfi utca 3.

Copyright 2025 - Furtai Bessenyei György Általános Iskola

MADÁRSULI FURTÁN

Hosszas szervezés és egyeztetés után sikerült a furtai gyerekeknek is megismerkedni a Madársulival.

A Madársulit Imre István hozta létre Földesen és ma ő hozta el, ide Furtára, a kis csapatot. Itt volt velünk Törpi a kuvik, akit mindenki megsimogathatott. Végig kiabálta a produkciót Marci, az Ara papagáj. Megismerkedhettünk Krisztikével a karvallyal. Az egyik legnagyobb produkció volt Ernő, aki tényleg beszélt papagáj létére, sőt füttyentett is.

Végül a bátor iskolások részt vehettek egy héjaröptetésben, amit Henrietta a héja mutatott be. Elrepült a gyerekek között, karikán repült át, igazi cirkuszi atrakció volt.

A gyerekeknek nagyon tetszett a Madársuli, köszönjük István bácsinak és a madaraknak. A képek mindent elmesélnek.