Bessenyei György

A magyar felvilágosodás kezdetét 1772-től, Bessenyei György Ágis tragédiája című verses drámájának megjelenésétől számítjuk. Bessenyei a magyar felvilágosodás főalakja.

Szabolcs megyében született, Bercel községben, mint egy hajdan nagy vagyonú, de az évszázadok folyamán szerény vidéki nemesekké parlagiasodott család gyermeke. Valószínűleg 1742-ben született, tizenkilenc éves fővel már testőr lett, és harmincéves korában lép fel irodalmi vezérként.

Gyermekkorában vajmi keveset tanulhatott. Ráragadt némi kis latintudás, elemi iskolás ismeretek; a protestáns hittan se hathatott rá nagyon, világéletében kineveti a vallásokat és vallásos embereket, majd hogy elnyerje az udvari könyvtárosi állást, könnyű szívvel áttér a katolikus vallásra, és egy jó humorú írásában kifigurázza az egész áttérési ceremóniát.

Otthon nem szellemi képességeivel tűnik ki, hanem azzal, hogy rendkívül jó kiállású, igen magas termetű, szép fiatalember, aki szinte emberfeletti testi erővel megáldott. Nyilván ezért esik rá a választás, amikor a megyék két-két nemesi ifjat küldenek Bécsbe, a királynő nemesi testőrségébe. Bessenyei káprázó szemekkel és káprázó lélekkel veszi tudomásul az udvari pompát, a kultúrát.

Olvas, tanul, és csakhamar írni akar, méghozzá magyarul, de éppen anyanyelvén alig képes kifejezni magát. A magyar nyelv a sivár emberöltők alatt megkopott. A XVI-XVII. század gazdag, vérbő magyar nyelve elfelejtődött, hiszen nem volt irodalom, amely fenntartsa, az új fogalmakra szavak sincsenek. Az írni akaró Bessenyei könnyebben fejezi ki magát németül és franciául, mint az anyanyelvén. Első humoros-filozófiai regényét németül írja, Der Amerikaner a címe, az előítéleteket, köztük a vallási előítéleteket gúnyolja benne. A magyar felvilágosodás első nagy alakja ezzel megindult az írói úton, de nem német író akart lenni. Most már formálja maga számára a magyar nyelvet. Magyarul ír, de példaképei a francia felvilágosodás nagy alakjai, elsősorban Voltaire és mellette az emelkedett szellemű XVII. századbeli klasszikusok, Corneille és Racine.

Bessenyei drámát ír magyarul egy olyan korban, amikor nem volt magyar színház, amely előadhatta volna. De a programhoz tartozik, hogy legyen magyar színház, ezért kell drámát írni. Jól tudja, hogy ez a szellemi törekvés elválaszthatatlan a társadalmi törekvéstől. A dráma hőse tehát egy társadalomreformáló, aki belebukik a helyes cél érdekében vívott harcba. Az Ágis tragédiája az ókori Spártában játszódik, de a jelenre utal. A filozófus című vígjátékának egyik alakja, Pontyi, a magyar parlagi nemes első - és jól kifigurázott - színpadi ábrázolása. Lelke, alkata szerint humorista lett volna belőle, ha a feladat nem kényszeríti, hogy minden legyen: elbeszélő, lírikus, elmélkedő, publicista, ismeretterjesztő, kulturpolitikus.

Csakhamar körülveszik, akik megértették hívó szavát. Közös antológiájuk Bessenyei György Társasága címen jelenik meg. Otthagyja a testőrséget, ahol hadnagyságig vitte, és a bécsi felvilágosodás főalakja, Sonnenfels mellé kerül az udvari könyvtárba. Ez időre esik nagy szerelme a francia balett-táncosnő, Delfén iránt, akit Eszterházán ismert meg Haydn körében. Delfén azonban fiatalon tüdőgyulladásban meghal. Emléke újra meg újra visszatér Bessenyei írásaiban. Az udvarhölgyek váltakozó szerelme, úgy látszik, nem adott olyan élményt, amelyet egy életen át vállalt volna. Sohase nősült meg.

A kilencvenes évektől Magyarországon él. Örökölt kis birtokára költözik a Bihar megyei Pusztakovácsiba (ma Bakonszeg). Ott éli le író-olvasó magányában élete végső két évtizedét. Vitacikkeket és ismeretterjesztő műveket ír. Néha a cenzorhoz küldi egyik-másik kéziratát. Az eredmény mindig ugyanaz - kinyomtatni tilos. Ilyenkor a visszakapott mű szélére vagy végére gúnyos kis szövegeket ír a cenzúrahivatalban ülő papokról.

Elmélkedő könyvei közül életében csak egy jelent meg, a sok mindenről csevegő A holmi, amelynek tűnődései, vallomásai, vitatételei talán leghívebben mutatják írójuk emberi-írói alkatát. Ez a csevegés neki való műfaj volt, itt alkotta a legmaradandóbb irodalmi oldalakat. Későbbi elmélkedő művei - mint A törvénynek útja, a Tudós Társaság, különböző történelmi csevegései a magyar múltról, a római történelemről, keserű végső vallomása, A bihari remete - mind már csak halála után jelentek meg, nem egy jó 120-130 évvel a halála után. Legtöbbjüket csak Vajthó László és tanítványai adták ki, 1930-tól kezdve. Ugyancsak 1930- ban került sor Bessenyei főművének, a Pusztakovácsiban született Tarimenes utazásának kiadására. Ez igazi felvilágosodott államregény. Egy elképzelt országnak, Totposznak politikai kalandjai, s legjobbjainak törekvése az ésszerű állam és társadalom berendezésére. Egyszerre politikai vitairat és sok vidámsággal teljes, humoros történetsorozat. Valószínűleg kevesen olvassák Bessenyeit, ne feledkezzünk meg róla, lankadatlan törekvéséről az ésszerű jövő felé. Martinovicsékhoz ugyan már nem volt köze, de valójában a Martinovics-mozgalom is vele kezdődik, mint ahogy a vele kezdődő felvilágosodással indul meg minden, ami kétszáz év óta előre, mifelénk mutat.