|
Családi nap Furtán
A projektzáró rendezvény előtti legnagyobb rendezvényünk volt a november 26-i családi nap. A programot a Blackrose Project szervezői állították össze és hozták ide Furtára.
Mivel sok fellépő volt, ezért ezt a rendezvényt is a Juhász Erzsébet Művelődési Házban valósítottuk meg. Itt megfelelő színpad állt a fellépők rendelkezésére. A hangosítást és minden egyéb színpadi technikát a szervezők biztosították.
A fellépők a fellépések sorrendjében a következők voltak:
- Először Kiss Alexandra műsorát nézhették meg a gyerekek, aki retró slágereket énekelt. A produkció nagyon sikeres volt, többen ismerték a dalokat és együtt énekelték a művésszel.
- Gál István gyermekműsora is a zenére épült, de itt a hallgatóság még jobban be lett vonva a produkcióba. Volt vonatozás, limbózás. Nagyon sikeres volt a produkció.
- Délben érkezett meg a nap legjobban várt programja; a Happy Gang koncert. A fiúk itt is mindent beleadtak, így az összes nagy sláger elhangzott. Énekelték a Kérek egy kulcsot a szívedhez, a Sokáig voltam távol és más nagy sikereket. Cory és két társa nagy sikert arattak. Igazi koncerthangulat volt, közös éneklés, taps, sikítás. A szülők jó része is erre a programra jött el és itt élvezte a régi idők hangulatát.
- Ezután rövid ebédszünet következett, amikor a rendes ebéden kívül a gyerekek pizzát is kaptak a szervezőktől. Ez is nagy sikert aratott.
- Ebéd után a Libavonat c. gyermekműsort tekinthették meg. A sok játék, főleg az alsósoknak tetszett.
- Az utolsó program a nap folyamán a Fever Dance Team táncműsora volt. Pörgő, lendületes produkció, amelybe sikerült bevonni a gyerekeket.
Az egész nap folyamán különböző kiegészítő programok is voltak; volt arcfestés, ami egész nap zajlott minden kisgyermek festett arccal távozott. Szinte hihetetlen, hogy egész nap bírta a hölgy a festést. A zöldségszobrászat és kézműves foglalkozás is nagy sikert aratott, például a zöldségből készült virágszálak.. A gyerekek közül többen elhozták a szüleiket is, akik szintén jól érezték magukat a programokon.
Az egész napi rendezvény nagyon profin volt megszervezve, mindenki élvezte a gondtalan családi napot.