Gyulai ikonfestő tábor 2019.
Az EFOP 1.3.9-17-079 sikeres pályázatnak köszönhetően idén is a Bessenyei György Általános Iskola tanulói részt vehettek egy csodás ikonfestő táborban Gyulán. Szálláshelyünk a gyulai „Nicolae Balcescu” Román Általános Iskola és Gimnázium Kollégiumában volt. A 40 gyerek kényelmesen kulturált helyen lett elszállásolva. A tanulókat kisérő pedagógusok Pop Irén Katalin és két kolléga, Pongráczné Máté Erzsébet és Kusmiczki Éva tanárnők voltak.
Hétfőn délelőtt 9- kor autóbuszra szálltak és másfélóra alatt megérkeztek a gyönyörű történelmi városba, Gyulára. A kollégiumban elfoglalták szálláshelyüket majd a gyerekek örömére, nyomban elindultak a város felfedezésére, de nem akár hogy, kisvonattal. Az idő meleg volt és a kisvonaton utazva jól esett a hűs levegő. Ezt követte egy kellemes séta a 100 éves cukrászdáig, ahol a gyerekek megtekinthették a 100 éves cukrászda autentikus belsőtereit és fagyit nyalhattak. A cukrászda szomszédságában található a Ladics-ház, amit nem hagyhatták ki. A tárlatvezető hölgy nagyon élményszerűen adta elő a ház és tulajdonosa történetét dramatizálva, más és más régi tárgy megszemélyesítésével.
Második nap a délelőtt folyamán egészen ebédidőig, a gyerekek egy előre előkészített tanteremben üveglapokat kaptak és az általuk kiválasztott rajzok alapján, megrajzolták az üveglapokat. A rajzolás csőtollal készült, ami nagy odafigyelést és kézügyességet igényelt. Az ebéd elfogyasztása és a csendes pihenő után, a gyulai Várfürdő volt a délutáni program. Nem is kell ecsetelnem mennyire jól érezte magát az egész csapat. Minden medencét kipróbáltak, de a legkedveltebb a hullám és a csúzda medence volt. vacsora után esti sétára indultunk a gyulai vár környékére.
Szerdán folytatták az ikonfestést, de most már akril festékkel vittük fel a színeket az üveglap hátoldalára. A festési technika a gyerekek előtt már ismert volt, mert néhányan kipróbálhatták az előző évi táborban. A folyamat nehézkesen indult, de a nap végére majdnem mindenkinek sikerült egy ikont festeni. Délután megtekintették a gyulai várat, felmentek a toronyba ahonnan egy szép panoráma tárult elénk Gyula városáról. Vacsoraidőre alaposan elfáradt a kiscsapat apraja-nagyja, de a vacsora elfogyasztása után még volt energiájuk, ezért elsétáltak az Attila boltba. A környék által közkedvelt bolt, ahol mindig akciós áruk vannak és a gyerekek ásványvizet, csokit és ennivalót vásároltak.
Csütörtökön délelőtt befejezték a megmaradt ikonokat, és elmosták az ecseteket, festő edényeket, takarították. A város központjától nem messze található az Erkel Ferenc Emlékház. Gyerekeink nagyon érdekesnek találták a 19. századi osztálytermet, az „Erkel-emlékszobát”, a zeneszerző személyes tárgyait, relikviáit, valamint az Erkel család egykori otthonát, hálószobáját, a szalont és népies konyháját. Visszafele úton megtekintették a Román Ortodox Egyházmegye Szent Miklós Katedrálist, ahol az ott szolgáló tisztelendő úr bemutatta az ortodox templom fő részeit, beszélt a Szentháromságról, Szűz Mariáról és közösen elmondtak egy közös imát szeretteink oltalmáért, egészségéért. Délutáni program az Almássy kastély volt. Itt érdekes interaktív kiállítási installációk segítségével a látogató képet kap erről a láthatatlan rendszerről, megismerheti minden beosztott feladatát és életmódját, sőt, a kastélyban valaha ténylegesen szolgált személyzetet is. A kastély nagyon jól megjeleníti a főúri életvitelt a kastély legreprezentatívabb emeleti középtraktusában. Bepillantást nyertek az úrnő személyes szolgálatában álló komorna szobájába, a női szalonba, az ünnepélyek lenyűgöző helyszínéül szolgáló nagyebédlőbe. A gyerekek megismerhették a korabeli hölgyek által használt parfümöket, bele szippanthattak 5 féle parfümbe, köztük a „Nemzeti illat”-ba is.
Utolsó nap reggelén pakolással, csomagolással telt el és délelőtt 10 órai indulással haza indultak egy izgalmas, tartalmas táborozás után.